Mirrorworld

A legújabb filmem ismét a YouTube-on tekinthető meg. Ez is egy filozófiai thriller, amely a gyilkossá válás kicsit sci-fibe hajló útját mutatja be. A film az itt is olvasható "Utazás befelé" című történet alapján készült.

http://www.youtube.com/watch?v=YSeaz08CBdk

Jó szórakozást!

Remélem ezek után lesz időm a novellákra is...

Új film

Újabb szolgálati közlemény!

A Poison című második kisfilmem felkerült a YouTube-ra. A mű egy filmes pályázatra készült durva vicc, ami azonban jól példázza, mit lehet kihozni akár 60 másodperces játékidőből is.

http://www.youtube.com/watch?v=zgQ1R-Kjc2o

Jó szórakozást!

A vágy tárgyai

A HÁZBAN, KÉT SAROKRA TŐLETEK…


1., A VÁZA

6B lakás

Philip 12 éves volt és elégedetten masszírozta a farkát. A szülei éppen nem tartózkodtak otthon, így végre nyugodtan foglalkozhatott azzal, amivel mindig is szeretett: a faszával. Munkálkodásának eredményeképpen a szerv egyre nagyobbra s nagyobbra nőtt. Eljátszott a gondolattal, milyen lenne gerince vágni a tanárnőjét, Miss Lawton-t, akinek óriási mellei voltak. Megmarkolná azokat a dinnyéket, és jól belekefélné közéjük a farkát.

Izgalmában egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtett. Kipirult arccal, fél kezében ágaskodó szerszámával körbepillantott a nappaliban. Vajon melyik berendezési tárgy lehetne segítségére most, mikor a leginkább szüksége lenne rá?

Végül választása arra a kisöblű, elnyújtott formájú üvegvázára esett, ami a könyvespolcon pihent. Gyorsan felkapta a polcról. Igen, ez az! – lelkendezett magában.

A váza egészen szűk nyílású volt, nem arra tervezték, hogy hatalmas csokrok nyughelyéül szolgáljon. Az adott célnak viszont tökéletesen megfelelt. A dagadó farok pont a kellő szorossággal illeszkedett a váza nyakához. Philip rángatni kezdte ki – be, ki – be, ki – be…

A finoman metszett külső üvegréteg eltorzította a belül mozgó nemi szerv körvonalait. Most leginkább valami amorf, földönkívüli parazitához hasonlított, de Philipet ez nem izgatta. Izgatta viszont az érzés, mely szétsugárzott a golyói tövétől egészen agyának legrejtettebb receptoraiig. Az érzés, ami hihetetlenül intenzív volt!

Közben képek villództak a lelki szemei előtt, méghozzá MTV stílusban: Miss Lawton mellei, pornófilmek jelenetei, a saját hatéves nővérének meztelen valaga, egy fasz, egy pina, azután több fasz és még több pina…

Majd elélvezett.

Ennyi.


2., A KÖNYV

102-es lakás

Jenny kényelmesen elnyújtózott a pamlagon, könyvvel a kezében. Fürdőköpenye enyhén szétnyílt a csípőjénél, így ujjaival könnyen hozzáfért lüktető puncijához.

Már elkészült a vacsorával, de a férje nem volt sehol. Túlóra…

Mindegy, legalább van ideje egy kicsit olvasni. Persze, a könyv nem akármilyen műalkotás volt. Romantikus kalandregény, amely eléggé túlhangsúlyozta az erotikus aktusokat, amikből persze akadt benne bőven!

Jenny tisztában volt vele, szemétről van szó, mégsem tudott ellenállni a könyv csábításának. Éppen egy jó kis zaftos bekezdésnél tartott és teljes mértékben átadta magát a fantáziájának. Ujjai önálló életre keltek a vaginájában, miközben összeszorította a combjait, így fokozván a stimuláló hatást. Tudta, nincs már sok hátra, ám próbálta minél jobban elnyújtani a dolgot. Sikerült is neki, egészen a fejezet végéig!

Pontos időzítéssel nyúlt a klitorisza felé, tudván, mi következik.

Hosszú, intenzív orgazmusban volt része…

…és még a könyv felénél sem tartott!


3., A SZILIKONMELL

11-es apartman

Blake és Timothy, a két húszas évei elején járó egyetemi haver direkt azért csípte fel a kurvát, mert hihetetlenül nagy és gömbölyű szilikonmellei voltak. Egyikük sem próbálta még „műnővel”, így hajtotta őket a kíváncsiság. A kurva nem volt szép a szó hagyományos értelmében. Összekócolódott, mocskos szőke haja csimbókokban hullt az arcába, amit elég durván kifestett. Rúzsozott, kollagéntől puffadt szája úgy tátongott, mint egy véres seb. Csak a jóisten tudta volna megmondani, mennyi egyéb – nem annyira nyilvánvaló – plasztikai beavatkozáson esett át, melyek egy része minden bizonnyal a stricije által okozott károk kijavítását célozta.

Blake nem is igazán értette mitől izgult fel. Volt valami a nőben, ami miatt úgy állt a farka, hogy majdnem szétrobbantotta a farmerjét. Talán a tény, hogy ez a nő ennyi mesterséges átalakításon ment át, azt sugallta, ő sem más, mint egy tárgy, egy eszköz, aminek egyetlen feladata van csupán: a férfiak kielégítése.

Timothy hasonlóképpen érzett, már amennyire azt a faszmérete mutatta.

Megragadták a nő melleit, és gyúrni kezdték. Lehetett érezni, ahogy a kemény, zselészerű implantátumok csúszkálnak a zsírszövet alatt. Az elkövetkező órában a nő összes testnyílását kihasználták a szórakoztatásuk érdekében.

Blake a két mell között verte ki a farkát. Az ondója a kurva orrába spriccelt.

Timothy megbaszta a szőrtelen, tetovált és piercingekkel borított pinát.

Azután a segglukát is, miközben a punciját épp Blake tömte.

Végül mindkettőjüket leszopta, és a srácok a nő fülébe élveztek.


4., A TELEVIZIÓ

212-es lakás

A pornó alapjában véve magányos műfaj.

Billy is egyedül volt. A tévét bámulta, ahol egy kemény pornófilm jelenetei peregtek színes, szélesvásznú, hi-def kivitelben. Egészen közel húzódott a képernyőhöz, a farkát birizgálva. Minden egyes bőrredőt, minden egyes szőrszálat és nyálbuborékot ki lehetett venni a kiváló minőségű felvételnek hála.

Amikor a főszereplő tündérnek öltözött nő arcát mutatták totálban, Billy a képcsőhöz nyomta nemi szervét, oda ahol a nő szája tátogott és elélvezett. Az ondó lassan csurgott a fényes felületen, átvéve az odabentről áradó sugárzó hőt…


5., A FEGYVER

5-ös lakás

Loren már gyerekkorától kezdve rendőr szeretett volna lenni. Azt azonban senkinek sem merte bevallani, miért. Nő létére kedvelte a fegyvereket. Apja hivatásos katonaként két háborúban szolgált, ráadásul szenvedélyes vadász is volt. Korán megtanította a lányát lőni. Sokat járták az erdőt vadlesről-vadlesre költözve, várván a megfelelő pillanatot, mikor egy tökéletes lövéssel elejthették a zsákmányt, legyen az egy szarvas vagy csak egy mezei nyúl.

Az évek során különleges kapcsolata alakult ki a lőfegyverekkel. Egyfajta vonzalom, mely először csak tárgyi rajongásként nyilvánult meg, később azonban szexuális fétissé érett. Apja ezt már nem érhette meg. Senki sem tudhatta…

A katonai pálya túl sok kötöttséggel járt, így maradt a rendőrség. Ott legálisan vadászhatott a legnemesebb vadra: az emberre!

Loren gyilkos volt. Persze ezt a tényt sem tudhatta senki, erre gondosan ügyelt. Bárki, aki megszimatolt valamit, meghalt, méghozzá nem is akármilyen körülmények között. Nagyjából olyan körülmények között, mint ez a mostani.

Egy férfi térdelt a nappali szőnyegén, megkötözve, remegő inakkal, miközben Loren felette állt meztelenül, egyik kezével a lába között, a másikkal meg egy hangtompítós Glock-ot szorongatva. A hangtompító házi készítésű volt és lehetővé tette, hogy a lakásában végezzen áldozatával a szomszédok felzavarása nélkül.

Ahogy a pisztoly markolatának érdesített felülete besüppedt tenyerének párnáiba, megindult a nedvedzés odalent. Vaginájának leve fényesen csurgott a combjain. A mellbimbói ágaskodtak miközben a fegyvert az ajkaihoz emelte és végigfuttatta nyelvét a csövön. A csillogó acél fémes íze a töltényűrben visszamaradt lőpor csípős aromájával keveredett.

Loren nagyon élvezte ezeket a feszült pillanatokat. Előjáték a lövés előtt.

A fegyver csövét nekinyomta a férfi homlokának, s mikor érezte, hogy készen áll, meghúzta a ravaszt. Kétszer, majd újra. A pisztoly minden egyes hátrarúgásának pillanatában orgazmust élt át, miközben a férfi homloka szilánkokra hasadt, vére Loren ágyékát s benne matató ujjait mocskolta be. Az utolsó orgazmus olyan intenzív volt, hogy összepisálta magát; a meleg permet a hulla szétroncsolódott arcába spriccelt.

Azután a test szépen elterült a szőnyegen, a bőven folyó vörös lét beitta a sűrű szövet. Így is tervezte.

Még soha, senkinek sem jutott eszébe megkérdezni, vajon miért van minden hónapban új szőnyeg a padlón…


6., A SÖRÖSÜVEG

17-es apartman

Eve ráébredt, hogy valami hiányzik, miközben az anális szexért rajongó fiúja terebélyes valagát baszta, rendületlenül. Túl üresen tátongott a pinája! Valamit bele kéne gyömöszölni, de rögtön, máskülönben képtelen lesz elélvezni.

Lihegve, csorgó nyállal oldalra pillantott és felismerte az alkalmas tárgyat. Ott állt a dohányzóasztalon, a pamlag mellett, karnyújtásnyira. Doug öt perce hajtotta fel sörét, az üveget meg itt hagyta a kibaszott asztalon.

Kinyúlt érte, megragadta, magához vonta.

Szabad kezével a vaginájába erőltette.

Leírhatatlan érzés kerítette hatalmába, amint a vaskos üveg tökéletesen kitöltötte a pinájában és a lelkében honoló űrt, ki – be mozogva, Doug farkával szinkronban. A feszülés már fájdalmat okozott, édes fájdalmat.

Az élvezet nem maradt el.

Eve el is határozta, ezek után lehetőleg mindig legalább két pasival fog ágyba bújni!


7., A TAKARÓ

225-ös lakás

A 17 éves Grace és a nála egy évvel idősebb barátnője Liza, már jóideje gyakorolták a leszbikus szexet. Most is egymáson elnyúlva feküdtek, köztük csak a finom selyem ágytakaró vékony membránja feszült. Mindketten imádták a selyem tapintását, a szövet lágy érintését, amelyet aktívan bevontak szexuális játszadozásaikba.

Kifejlesztettek egy közös maszturbációs technikát, midőn a takaró két végét felgyűrve és kifeszítve, egymással szemben nekidörzsölték a pinájukat. A kellemes simaság vegyült a megfeszített anyag keménységével – mindez számukra ideális kombinációnak bizonyult.

Mindig sikerült többszörösen elélvezniük. Ezt férfiakkal csak a legritkább esetben tapasztal-hatták meg.

Mindössze egy probléma merült fel. Egy – egy közös élvezkedés után kénytelenek voltak kimosni a takarót, mivel nedveik olyan bőven csurogtak, hogy nagyon csúnya, de leginkább árulkodó foltok keletkeztek felületén.


8., A CIPŐ

3A lakás

John – a szó mindkét értelmében – megmerevedve bámulta felesége közeledését. A nő izgalmas öltözékben libbent elébe. Legalább 15 centis, éjfekete magas sarkú cipőt viselt, szintén fekete harisnyával. Alsónemű nem takarta ágyékát, közszemlére téve frissen borotvált szeméremdombját és lecsüngő pinaajkait. Csupasz köldökében kristályköves piercing lógott, melleit pedig kitömött melltartó tálalta fel. Arca kurvásan kikenve, hangsúlyos ajkakkal, jó hosszú szempillákkal.

John ölébe hanyatlott és forró csókot lehelt a szájára. A férfi kutató keze elkezdte feltérképezni az ismerős domborulatokat. Izgalmas volt, nagyon izgalmas; mégis titkon csak egyvalamire tudott gondolni: a csillogó, dögös cipőkre…

Mikor kellően felizgultak, a nő hátradőlt, lábait John vállaira fektette, aki könnyedén beléhatolt. A lakkozott cipők közrefogták a fejét, nekidörzsölődtek a kétnapos borostának. Nem tudta megállni, hogy meg ne nyalja a fényes felületet. Izgatottan lefetyelte, miközben alul keményen dolgozott a nő résében.

Közvetlenül mielőtt elélvezett volna, John kirántotta lüktető farkát felesége vaginájából, majd gyorsan lekapta az imádott cipellőt, hogy kisvártatva telefröcskölje ondója ragacsával. Utána megelégedetten húzta vissza a nő lábfejére, aki nyálkás zselében mászkált az est hátralevő részében…


9., A RUHACSIPESZ

1-es lakás

Joanne az izgalomtól remegve ruhacsipeszeket kattintott mellbimbóira, valamint csiklója megvastagodott húsgumójára. Azután halk sikkantásokkal élvezni kezdett.


10., A PIERCING GYŰRŰ

111-es lakás

A pina minkét ajkán négy – négy gyűrű lógott.

Egy tapasztalatlan fasz már az első behatoláskor spriccelni kezdett az intenzív dörzshatás következtében.

Mindez persze egyáltalán nem meglepő dolog.

Naponta előfordul.

Valahol, valamikor.

FÜGGELÉK

A vágy tárgyai

- váza
- könyv
- szilikonmell
- televízió
- fegyver
- sörösüveg
- takaró
- cipő
- ruhacsipesz
- piercing gyűrű

+ bármi, amire az ember tekintete valaha is rávetül

Megszokásból

1999

John Morrison, a pszichológia professzora halkan belépett irodájába, majd – szintén nagyon diszkréten – behúzta maga mögött az ajtót. Kezében vaskos aktacsomót szorongatott. A tervezet egy kísérlet leírását tartalmazta. John saját kutatásain alapult, azok mintegy megkoronázását, végső konklúzióját jelentette. Jelentette volna… Ugyanis éppen két perccel ezelőtt fúrták meg a projektjét. Az intézet igazgatója túl veszélyesnek, etikailag bizonytalannak és nem utolsó sorban „gazdaságilag életképtelennek” nevezte.

Micsoda rohadék!

Hasonló, jól dokumentált kísérleteket már több évtizeddel korábban is végeztek ebben a tudományágban. A lényeg az ellenőrzés folytonos fenntartása, így elkerülhetők az esetleges túlkapások. Általánosan elfogadott nézet volt, hogy a kellő időben be kell avatkozni a résztvevők biztonságának megóvása érdekében. A kellő időben!

Az összes korábbi folyamat megszakadt egy bizonyos ponton, mert a folytatás veszélyeztette volna a résztvevők testi épségét. Tekintsük például a csoportbeli emberi viselkedés alapkísérletét, a „börtön” forgatókönyvet, ahol a résztvevők egyik fele rab, a másik pedig börtönőr volt. Az alanyokat engedték, hogy szerepük határain belül ki-ki a saját értékrendje szerint viselkedjen. Átlagemberek voltak. Teljesen normálisak. A legkülönfélébb háttérrel. Mégis egy idő után a kísérlet nyilvánvaló irányt vett: a börtönőrök egyre szadistábbak, a rabok meg egyre alávetettebbek lettek, mindenféle külső behatás nélkül.

A csoport és a környezet (a szerep) hatása elvitathatatlan életünk során. Ez a hatás lehet pozitív egy sportstadionban, egy koncerten, vagy egy egyszerű baráti összejövetelen megtapasztalva; ám lehet negatív is, például háborús környezetben.

John ezen alapvetésekre építette saját kutatását, amely a megszokás folyamatait vizsgálta. Vajon az ember képes bármihez alkalmazkodni, hozzászokni és természetesként elfogadni a legextrémebb helyzeteket is? Gyanította, hogy a válasz igenlő. A dolog igazolására tervezte kísérletét, ami nagyon hasonlított a „börtön” alaphelyzetéhez, ám attól eltérően, a mindennapi életet modellezte. A résztvevők egy jól körülhatárolt és megfigyelt helyszínen (a tervezet szerint egy lakóparkban) élték az életüket. Időről időre azonban kívülről módosítottak volna a körülményeken. Apró dolgokat. Azután egyre jelentősebbeket. Mint egy tudományos valóság-showban!

Egyvalamit azonban John sem mert leírni. A végső célt, amit mélyen magába temetve rejtegetett. A kísérlet végső célja új viselkedésformák (esetleg biológiai mutációk) létrehozása volt. A környezet hatására a résztvevők maradandó változásokon mennének keresztül. Persze ehhez hosszú folyamatra van szükség, praktikusan több évnyi munkára.
És hogy mindez etikus-e?

Nem.

De John-t ez már rég nem zavarta. Túllépett rajta. Megszállottan hitte, hogy az emberiség fejlődéséhez, úgymond a következő szintre való eljutásához mesterséges beavatkozásra van szükség. Más tudományágak is ez irányban haladtak, néha tudatosan, néha öntudatlanul is. Nézzük a genetikát! A génszerkezet módosítása betegségek elkerülése vagy egyes kedvező tulajdonságok létrehozása érdekében. Mi ez, ha nem mesterséges beavatkozás az emberiség jövőjébe?

John rájött, nincsen szükség bonyolult segédeszközökre, vagy genetikai bűvészmutatványokra. Csak hagyni kell, hogy a természet maga intézze el a dolgot!

Erre most ez!

Keresztülhúzták a számításait.

Az íróasztalánál ülve, magába roskadva bámulta a papírhalmot. Itt a vége, mielőtt elkezdődött volna! A bal felső fiókjából előhúzott egy pakli cigarettát és rágyújtott. Mélyen leszívta a füstöt. Valaha karikákat is tudott fújni dohányfüstből. A felesége és a kislánya jókat derültek rajta. Igen, a családja, akik most is várták a hazatértét.

A felesége és a kislánya…

A felesége és a kislánya…

Ekkor – két slukk között – John Morrisonnak egészen elvetemült és perverz ötlete támadt.

~~~

15 ÉVVEL KÉSŐBB…


John autójával hajtott keleti irányban, kifelé a városból. Tudta, hogy ezúttal tényleg vége van. Az elmúlt évek során már többször érezte úgy, be kell fejeznie az egészet, de mostanáig valahogyan mindig sikerült kilábalnia a nehézségekből.

Azonban a felesége kiszabadult…

Ennek nem szabadott volna megtörténnie! Részben saját magát okolta az események miatt, ám tudósként be kellett látnia, mindez elkerülhetetlen volt. Csoda, hogy nem előbb következett be. Minden, kényszeresen irányított rendszer felbomlik egyszer.

Mindegy, legalább a kutatási eredmények megmaradtak. – morfondírozott magában, miközben az éjszakai országutat vizslatta maga előtt.

Ha jobban belegondolt volna, rájön: minden esemény sorozatokban jelentkezik. Erre épül a régi közmondás is, miszerint „a baj nem jár egyedül”! Tudtán kívül, elkövetett még egy hibát; túl gyorsan hajtott!

Hirtelen színes, gyorsan villogó fényekbe burkolózott rendőrségi járőr jelent meg mögötte, rákapcsolva a szirénáját is. John gyorsan mérlegelte a lehetőségeit. Arra a következtetésre jutott, ha nem akar egy országos hajtóvadászat céltáblája lenni, akkor meg kell állnia, és el kell játszania a jóravaló, ártalmatlan polgárt.

Le is húzódott a padkára és leállította a motort.

- Tekerje le az ablakot, kérem! – kezdte a rendőr.
John engedelmeskedett és megpróbált nyugodt arcot vágni.
- Van valami probléma, biztos úr?
- Közúti ellenőrzés, a papírjait kérném!
- Igen is, biztos úr!
John kotorászni kezdett a jogosítványa után, remélvén, hogy most is ott találja, ahol mindig is tartotta. Szerencsére nem kellett csalódnia. Átnyújtotta az iratot.
- Uram, van fogalma róla, hogy mennyivel hajtott? – kérdezte a járőr.
- Nem igazán, biztos úr…
- 20 mérfölddel gyorsabban a megengedettnél. Hova ilyen sietősen?
- Áááá…a feleségem kitalálta, hogy az éjszaka kellős közepén menjek át az anyósomhoz néhány jelentéktelen apróságért, ami persze irdatlanul fontos neki a holnapi partihoz. Micsoda hülyeség! Szerettem volna minél előbb elintézni a dolgot.
- Kár volt túlzásba vinni!
- Ha maga mondja, biztos úr…- húzta el a száját John.
- Megkérhetném, hogy nyissa ki a csomagtartót!
- Mi szükség van erre, biztos úr? Elismerem a szabálysértést, és kész vagyok kifizetni a bírságot.
- Rendben van uram, de akkor is szeretném látni a csomagtartóját!
- Nem értem mi a fenéért van erre szükség…
- Ellenszegül a hatósági felszólításnak? Kényszeríthetem is, ha muszáj!
A járőr lassú, kimért mozdulatokkal a lőfegyveréért nyúlt.

John kelletlenül kiszállt a kocsijából és hátraballagott a csomagtartóhoz. Egy gyors mozdulattal, kinyitotta.

- Mi a jó franc ez? – kérdezte a meglepetten a rendőr.
A csomagtartó roskadozott a különböző adathordozóktól. BluRay lemezek, DVD-k és memóriakártyák százai voltak bezsúfolva a nem is olyan szűkös raktérbe.
- Hááát, a videó gyűjteményemet szállítom át az anyósomhoz, mert otthon már nem férünk tőle.
- Nem azt mondta, hogy a holnapi partira kéne valamit elhoznia?
- Igen, igen, azt is! De előtte le kell adnom a videókat…- hebegte Morrison.
- Na jó, ezt majd később tisztázzuk! Meg kell kérnem, hogy fáradjon be velem az őrsre! A lemezeket lefoglaljuk. Ha tényleg a családi gyűjteménye, akkor biztos lehet benne, hogy vissza fogjuk szolgáltatni.
- Ez…ez egy agyrém! Hallatlan eljárás! – füstölgött a férfi – Tiltakozom!
- Adja írásba! – replikázott a rendőr.

~~~

Derek Gibson őrmester éppen a kihallgató helyiségből tartott az irodája felé, mikor Brian Dealy nyomozó futva vágott elébe.

- Nem fogod elhinni D! Most szóltak, hogy elkapták a férjet! – közölte a nyomozó, lihegve.
- Ne hülyéskedj! Mikor?
- Alig egy órája. A közútiak kapcsolták le, gyorshajtásért.
- Hihetetlen. Még ki sem adtuk a körözést.
- Igen. Nem is lett volna semmi az ügyből, ha nem találnak a faszinál egy teherautónyi DVD-t! A járőr azt hitte, valami nagybani hamisítót fülelt le és bevitte kihallgatásra.
- Biztos, hogy ő a mi emberünk? – kételkedett Gibson.
- Semmi kétség. Azonosították: John Morrison professzor, 63 éves, házas, egy gyermek apja.
- Elképesztő! Mikor hallgathatom ki?
- Fél óra múlva áthozzák a közlekedésiektől a lefoglalt anyaggal együtt.
- Kiváló. Azonnal értesíts, ha megérkezett! Nehogy az FBI előbb tegye rá a kezét. Ezt a faszit én akarom!
- Nem gond, főnök.
- Addig bedobok valami erőset, mert ez az ügy minden képzeletemen túltesz, pedig igazából még el sem kezdődött.

Azzal belépett az irodába, erőteljesen bevágva maga mögött az ajtót.

~~~

Derek Gibson és John Morrison egymással szemközt foglalt helyet a kihallgatószoba asztalánál. A beszélgetést videokamerák rögzítették, kétoldalú tükör mögül. Gibson előtt egy nyitott akta hevert, rajta egy jó húsban levő, ám láthatóan elgyötört és teljesen kopasz, középkorú nő fényképével.

- Tudja mi történt Claire-rel? – kezdte Gibson.
- Nem igazán. Tudom, hogy kijutott a házból, röviddel a távozásom előtt. A többiről, fogalmam sincs.
- Azonosítaná, őt ezen a fényképen?
- Igen, ez ő. A feleségem.
- Elmondhatom, mi történt, de utána kíváncsi lennék a véleményére. Claire Morrison zavarodottan sétált az utcán, láthatólag nem értette, mi történik vele. Besétált egy Mcdonalds-ba, hogy megvacsorázzon. De ezt nem a szokványos értelemben tette. Rátámadt egy családra, lefogta a hatéves kisfiukat, majd puszta kézzel kikaparta a szemét és felszürcsölte a kicsurgó váladékot. Ezután egy műanyag késsel felvágta a gyerek hasát. Fejjel előre belebukott a testüregbe és felfalta amit odabenn talált. Csak ekkor sikerült lefogni. Az egész fél perc alatt lezajlott.
Morrison mélyet sóhajtott.
- Claire olyan lénnyé vált, ami (aki?) nem összeférhető a jelenlegi társadalommal. Egészen mostanáig egy virtuális világképet fogadott el valóságosnak, amelyet én hoztam létre annak igazolására, hogy az emberi lényeket akármire rá lehet venni. Akármihez hozzá tudnak szokni.
- Kifejtené ezt bővebben?
- Hogyne. Most már úgysem számit sokat. Az egész az ezredforduló környékén kezdődött. Akkoriban az Advanced Research Global-nál dolgoztam kutatóként. A viselkedés- és evolúciós pszichológia volt a szakterületem. Tanulmányoztam a korábbi kutatási eredményeket és felismertem, hogy sokan, nagyon sokan rájöhettek volna az én végkövetkeztetésemre, de valami mindig meggátolta őket. Etikai-, pénzügyi- vagy jogi nehézségek. Ki tudja?
- Mert magát ezek nem izgatták, ugye?
- Nem, nem igazán. Akkorra már eljutottam arra a pontra, hogy felfogjam: csak úgy bizonyíthatom be az igazam, ha nem állok meg ott, ahol mások megálltak! Nem tettem semmi egetverően újat, csak befejeztem az elődeim munkáját.
- Az sem zavarta, hogy a családját használja kísérleti nyúlként? Szerette őket, nem igaz?
- Nem volt más választásom. Az intézet nem akarta támogatni a projektemet. Igen, szerettem őket, már ha ez a szó jelent valamit egyáltalán. Valójában a szeretet, mint olyan, egy evolúciós eszköz, amely a faj túlélését biztosítja az emberi társadalomban, a gyermekek felnevelésének biztonságossá tételével. Ez a valódi célja.
- Maga őrült! – fakadt ki Gibson – Teljesen megbuggyant!
- Lehet, de amit mondok az nem őrültség…Visszatérve az eredeti témára, az intézeti kudarc után kezdtem el berendezni az otthoni pincénket. Meglehetősen nagy alapterületű, így tökéletesen megfelelt a célnak. A feleségemnek azt adtam be, pánikszobát építek. Elég hihetőnek tűnt, hisz naponta hallani ilyesmiről a tévében. Felszereltem mindennel, ami a mindennapi élethez kellett, meg néhány extrával is, amiről természetesen senki sem tudott. Hangszigetelés, kamerák az összes helyiségben, rejtett hangszórók, pneumatikus rezgés-szimulátorok, zárt TV hálózat. Azután eljött a nap, a beköltözés napja…
- Már akartam is kérdezni, hogy sikerült rávennie a családját az együttműködésre? – vetette közbe Gibson.
- Ez a legnagyszerűbb az egészben! Önként sétáltak bele egy virtuális világba, mivel azt hitték az a Valóság! Segítségemre volt az ezredvégi hangulatkeltés Y2K pánikkal, vallási- és világvége próféciákkal. Amikor elkészültem, levittem a feleségemet és a kislányomat megmutatni a létesítményt. Majd mialatt mindannyian odalent voltunk, üzembe helyeztem a rendszert. A fedősztori egy atomtámadás volt! Tudja, a világvége, az ítélet napja vagy valami ahhoz hasonló. Hírtelen megszólaltak a szirénák (a rejtett hangszórókból), bezárkóztunk, majd jöttek a becsapódások (a rezgés-szimulátorok munkája)! Csapdába estünk a föld alatt. Azonnal bekapcsoltam a tévét, amin természetesen az előre legyártott híradás ment. A felvételeket az intézetben készítettem a stábommal. Valódi híradórészleteket manipuláltunk filmes trükkök felhasználásával. A tévé bemondta, hogy ismeretlen eredetű atomtámadás érte az országot és mindenki haladéktalanul húzódjon az óvóhelyekre. Nem mehettünk ki, a saját érdekünkben! Ez volt a kezdet.
- De ön azért minden nap elhagyta a pincét, nem igaz?
- Így van.
- Hogyan csinálta?
- Egyszerűen. Természetesen volt egy nukleáris védőszkafanderem a pánikszobában. A történet szerint, az intézetben is rendelkezésre állt a földalatti labor, így maradtak túlélők és én is hazafias kötelességemet teljesítve, minden nap bejárhattam dolgozni. A pince lejárata a konyhánkból nyílt. Felsétáltam, majd levettem a szkafandert és tényleg elmentem dolgozni. Az első időszakban azért be kellett zárnom a pinceajtót, de hamarosan arra sem volt már szükség.

Morrison vett egy mély lélegzetet, azután folytatta.

- Az alapozás után elkezdődhetett a valódi kísérlet.
- Úgymint?
- A kísérleti alanyok fokozatos hozzászoktatása az új valósághoz. A valósághoz, amely egyre vadabb és vadabb lett! Az atomtámadás igazi oka az volt, hogy a világ nukleáris hatalmai egymás ellen indították rakétáikat a Sátán parancsára. Később a Sátán teljes egészében átvette a hatalmat a földön! A sátánista vallás lett a hivatalos hitrendszer. A tévé és az előregyártott röplapok pedig kihirdették a parancsolatokat. Először enyhébbeket, mint az esti sátánista ima, öncsonkítás, a kötelező szex; majd az évek során egyre durvábbakat: kannibalizmust, nekrofiliát, satöbbit…
A rendőr ezen a ponton vesztette el a fejét. Üvöltve ugrott neki Morrison torkának.
- Maga mocskos vadállat! Rohadt geci! – ordította a sztoikus tudós arcába.

Azonnal nyílt a helyiség ajtaja és két másik nyomozó rontott be, hogy lefoghassák ingerült társukat. Mikor sikerült lecsillapítaniuk, azért a biztonság kedvéért az ajtó innenső oldalán maradtak.

Morisson közben folytatta:
- Megértem önt, őrmester. Tényleg megértem. De a bizonyíték ott van a lemezeken!
- Huh….uhhh.
- Tudja, a nukleáris szennyeződés miatt egy idő után az élelmiszertartalékok elfogytak, így az emberek kénytelenek voltak áttérni a kannibalizmusra. Először odakintről hoztam emberhúst az egyetemi kórházban frissen elhunyt páciensekből. Beletelt egy kis időbe, míg a feleségemet sikeresen kondicionáltam és végül megette a lányunkat.,,
- Maga közveszélyes pszichopata! Ráadásul hazudik is. Tudja miért? Elmondom: a házukban megtaláltuk a kislányát, aki életben van, habár valószínűleg sohasem válik normális ember belőle.
- Téved, őrmester úr! Maguk a TIZEDIK gyermekemet találták meg.
Derek Gibson arca elzöldült és öklendezni kezdett.
- Miután a hús elfogyott, gondoskodni kellett az utánpótlásról! Ebben a világban minden nőnek folyamatosan terhesnek kellet lennie, hogy a felcseperedő gyermekek táplálékul szolgálhassanak. Jó sok szex, jó sok szex a titka mindennek! Aztán a hullákat is meg lehet baszni…
- Na jó, ebből elég! A felesége csak ki akart menni egyszer- kétszer! Kíváncsinak kellett lennie a külvilágra. És mi van a szomszédokkal? Az ismerősökkel?
- Jó kérdések. Természetesen a feleségem látni akarta a felszínt, de csak addig, amíg személyesen be nem mutattam a Sátánnak! Hazahoztam neki a Sátánt, aki pedig demonstrálta hatalmát néhány okos trükk segítségével. De önnek igaza van! Előbb - utóbb úgyis ki akart volna jutni, mint ahogy végül sikerült is neki. Ami a szomszédokat és a rokonokat illeti, azt mondtam, összevesztünk, ő felpakolta a lányát és lelépett egy másik pasival. Még partikat is rendeztem a házunk kertjében, miközben ő odalenn tartózkodott, csupán pár méterrel alattunk.
- Rohadt perverz barom! Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy Claire-nek éveken keresztül se sikerült kitörnie vagy legalább ellenszegülnie a parancsoknak.
- Olyan nehéz elhinni? Az emberek elfogadják a világot, amit mutatnak nekik, mert különben jön a büntetés. Az pedig fájdalmas dolog. Természetesen Claire-nél is szükség volt a büntetés – jutalmazás módszerének alkalmazására. Néha. Eleinte. Utána már nem... A lényeg a fokozatosságban rejlik. Mint látja a tökéletes átalakuláshoz évekre, évtizedekre van szükség. Lassan kell bevezetni az újabb s újabb lépéseket. Látta a végeredményt, nem?
- Láttam. Nem kell emlékeztetnie rá! – morogta Gibson.
- Claire számára most a külvilág értelmezhetetlen, sokkoló. A belső értékrendszere szerint cselekedett, annak megfelelően, mit kívánna tőle a Sátán. Hozzászokott a virtuális világhoz. Megszokásból reagált: éhes volt, tehát ennie kellett. Emberhúst!
- Jó. Elismerem, véghezvitte az elbaszott, perverz kísérletét. Na bumm! Maga is csak egy újabb idióta, aki megkapja a 15 perces hírnevét. Megérte?
- Még mindig nem érti! Odáig jutottam, mint senki más előttem. Bebizonyítottam, hogy az emberi alkalmazkodóképességnek nincs határa. Dokumentáltam. Reprodukál-hatóan. Megmentettem az emberiséget!
- Mi a fasz? Maga őrültebb, mint hittem.
- Valóban? És mi lenne, ha azt mondanám, hogy a kapott eredményeket felhasználva, globális méretekben hozzáláthatnánk az emberiség szociális evolúciójának fejlesztéséhez. Környezettudatos gondolkodás, a világűr lakhatóvá tétele, új, hasznosabb célok felvetése a fogyasztói társadalom ellenében! A virtuális valóság technológia segítségével jobbá tehetjük a világot.
- Hülyeség!
- Tényleg? Biztos benne? Hadd kérdezzek valamit. Honnan tudja, hogy mások nem alkalmazzák-e a technológiát már réges-rég óta?
- Micsoda?
- Gondoljon bele: vajon a társadalom, amiben élünk „természetes” evolúció útján jött létre? A megszokásból fogyasztó zombik társadalma. Maga is csak azért cselekszik úgy ahogy, mert így szokta meg. Gondolkozzon el ezen!
- El is fogok, de maga akkor is csak egy idióta marad!

Derek Gibson őrmester kilépett a kihallgatóból és az odakint várakozó Dealy felé fordult:

- Ez teljesen gyogyós! De annyira, hogy a frász kerülget tőle. Ez a göthös tata vadállattá változtatta a feleségét és elhitette vele, hogy a Sátán a világ ura!
- Csakúgy, ahogy az egyház évszázadok alatt elhitette az emberekkel, hogy a világ Istentől számazik… - replikázott Dealy.
- Ne kezd már te is! Kikészülök az egész szarságtól.
- Akkor kapaszkodj meg, mert van egy rossz hírem! Átnyúltak a kapitány feje felett. Az NSA megkapja a pasast. Ők folytatják a nyomozást!
Gibson felhördült.
- Megmondtam, ezt a pasit ÉN akarom! A nemzetbiztonságiak lekophatnak…
- Állj már le haver! Egy titoktartási nyilatkozatot is alá kell írnunk mindannyiunknak. Nem beszélhetünk az ügyről senkinek, különben mehetünk a hűvösre!
- Ez lószar, öregem!
- Lószar vagy sem, egyre megy! Te vesztettél…

Gibson ma már másodszorra viharzott be az irodájába, dühösen maga után rántva az ajtót.

~~~

Tizenkét óra múlva két, azonosító jelzés nélküli, katonai rendszámú olajzöld kisbusz hajtott el a Metro Police épülete elöl. A második kisbusz raktere tele volt DVD lemezekkel és memóriakártyákkal. Az első kisbusz az őrült tudóst szállította.

Derek Gibson hatodik emeleti irodája ablakából kémlelte a konvojt. Hányingere volt. Már megint…

Amit viszont Gibson már nem láthatott, ahogy az elülső kocsiban lassan levették John Morrison professzor kezéről a bilincset…

~~~

Az őrmester hátat fordított az ablaktáblának és a kávéautomata felé iramodott. Itt az ideje egy kis délutáni kávénak. Mikor elégedetten lecsapolta a sűrű, fekete folyadékot, egy pillanatra megmerevedett. Eszébe villant, hogy hosszú évek óta mindig ilyentájt szokott kávézni.

Megszokásból…

Utazás befelé

Greg mély meditációba merülve, klasszikus lótuszülésben foglalt helyet a szőnyegen. Szeretett meditálni. Ilyenkor kiürítette agyát, elfeledte a hétköznapok minden nyűgét és próbált befelé fordulni. Figyelt a légzéstechnikájára, a pulzusára. Tökéletesen ellazult. Sokszor annyira „sikeres” volt az ellazulása, hogy csak másnap reggel tért magához, a padlón fekve egy kiadós alvás után. Észrevétlenül siklott át a meditatív tudatállapotból az álmok vidékére.

Fiatal, egyedülálló férfi, aki esténként a kényelmes, ám nem túl nagy apartmanja szőnyegén meditál.

Miért?

Ezt a kérdést Greg is többször feltette magának. Alapjában véve kellemes életet élt. Rendes állás, saját és céges autó, csinos barátnő, néhány igen közeli barát – egyszóval meg volt mindene, amire egy normális, nem túl fényűző élethez szüksége lehet az embernek. Nem is vágyott többre.

Anyagi értelemben…

Valami mégis hiányzott. Ösztönösen érezte, még ha magának sem merte bevallani. Ezért hát a meditáció!

Mi az, ami hiányzott?

Ez az a másik kérdés, amit a férfi már számtalanszor végigrágott. Nem tudott rá igazán jó választ találni. Igazából a kérdést sem kellett volna feltennie. Vagy legalábbis nem most, nem ilyen fiatalon. Tudta jól; nem kéne ezzel foglalkoznia. A társadalom mást várt tőle. Minden számítás szerint boldognak kellett volna lennie. Mégsem volt az.

Minden munkanapon bement a céghez dolgozni, megtette amit a kötelessége megkívánt, se jobban, se rosszabbul mint mások. Azután az estét a barátnőjével, Jessicával töltötte, akivel már az esküvőjüket tervezgették. Gyakran előfordult, – mint ma is – hogy Jessica nem maradt vele reggelig, mert tanulnia kellett a vizsgáira. Ilyenkor magára maradt a gondolataival. Általában ekkor kezdett meditálni.

A hétvégeken együtt voltak és élvezték az életet. Ettek, ittak, kirándultak, szeretkeztek, bevásároltak, majd ismét szeretkeztek. Ez a rutin ismétlődött hétről – hétre.

A tökéletes pár, majdnem tökéletes, de legalábbis ígéretes jövővel.

Mégis mi lehetett az, ami annyira hiányzott?

Egyelőre nem tudott rá válaszolni. De a furcsa érzés megmaradt a lelke mélyén, a hiány, a látens igény valami másra, valami jelentősebbre…

~~~

Egyre mélyebbre merült a meditatív transzba, annyira, hogy már nem is érezte a végtagjait. A légzése lelassult, hipnotikussá vált. Ezen a ponton gyakran simán és egyszerűen elaludt, de ma nem. Ma valami más történt, valami gyökeresen más!

Persze Ő is olvasott jógikról, akik a meditáció során kapcsolatba léptek felsőbbrendű lényekkel, vagy legalábbis megtapasztalták az univerzum mélyebb rétegeit. Nem ritkán olyan bölcsesség birtokába jutottak, ami az egyszerű halandók számára elérhetetlennek tűnt. Neki semmi ilyen tapasztalata nem volt. Nem is foglalkozott mélyebben a témával. Ő inkább saját magába fordult és nem kereste az érintkezést semmiféle „felsőbbrendű” hatalommal.

Mégis megtörtént.

Először önmagát látta a szobájában ülve, az odakintről beszűrődő kékes – sárgás, halvány éjszakai fények derengésében. Aztán lebegve távolodott a testétől, mígnem már a házát is kívülről (felülről) vehette szemügyre. Tovább siklott, egyre kijjebb és kijjebb a kezdőponttól. A város fényei, az ország határai, a Föld gömbje, a Naprendszer bolygói, a Tejút csillagai, a galaxisok halmazai, a mélyűri anyag felhői – végül, akár egy különösen innovatív pornófilmben, kisiklott egy meztelen férfi segglyukából…

…és a férfi ő maga volt!

A meztelen Greg leült egy székre. A „szellem” Greg szintén így tett. Egymással szemben ültek egy jellegtelen helyiségben, ami leginkább egy steril tisztaszobához hasonlított, fehérre mázolt falakkal, mindenfajta ajtó vagy ablak nélkül. A két széktől eltekintve, bútorok sem voltak a szobában.

„Szellem Greg” megszólalt:
- Ki vagy te?
- Ki vagy te? – kérdezett vissza a meztelen Greg.
- Nem, nem! Ezt nem így fogjuk játszani. Tudnom kell, hogy kivel állok szemben!
- De hiszen már tudod a választ, igaz?
- Én nem…hacsak…lehetséges volna? Én magam vagyok te…
A meztelen Greg elmosolyodott.
- Nem azzal kéne foglalkoznod, hogy ÉN ki vagyok, hanem azzal, hogy TE miért vagy itt.
- Fogalmam sincs, mit keresek itt! – nyögte a „szellem Greg”.
- ÁÁÁ dehogy is nincs! Erőltesd meg magad legalább egy kicsit!
- Nézd, nem szeretnék itt barkóbázni a meztelen hasonmásommal, egy elmegyógyintézeti cellában ülve…
A másik férfi nyugalomra intette.
- Azért vagy itt, mert rájöttél, hogy az életed értelmetlen. Sőt, kezded gyanítani, hogy mindenki más élete is ugyanúgy jelentéktelen.
- Ez azért így, ebben a formában nem teljesen igaz!
- Dehogynem. Azért vagy itt, mert a mindennapi léted, bármennyire kiegyensúlyozott és kielégítő is, nem ad magyarázatot a nyugtalanító kérdéseidre. Különösen egy bizonyos kérdésre. Tudod mi az a kérdés, ugye?
- Iiigen. – válaszolta Greg kényszeredetten – Miért élek? Mi a célja az életemnek?
- Nos, én megadhatom a választ a kérdéseidre, habár nem leszel túl boldog tőle.
- Ne kímélj…ha már idáig eljutottunk!
- Azért élsz, mert muszáj létezned. Léted elkerülhetetlen szükségszerűség, mivel te vagy az Univerzum, amiben te magad is benne élsz. Ez egy vég nélküli körforgás, aminek nincs más célja csak a létezés fenntartása. Az életednek nincs értelme a klasszikus antropomorf felfogás szerint, ezért bármit is teszel, az nem számít.
- Ez ellentmondás! Azt mondtad, hogy van cél, nevezetesen az élet fenntartása. Mi van, ha öngyilkos leszek?
- A lét egy paradoxon, de nem vethetsz véget neki azzal, hogy a mostani testedet biológiai értelemben megölöd. Emlékezz, az Univerzum benned van ugyan, de te is csak az Univerzum része vagy!
- Nem értem.
- Tudom.
- Akkor sem értem!
- Nem is fogod soha megérteni. Inkább azon kéne gondolkodnod, hogy mihez kezdj az Univerzummal.
- Lehetséges volna… - vonta össze a szemöldökét Greg.
- Látom, kezded kapizsgálni.
- És a többi ember?
- Mi van velük?
- Ők is az Univerzum részei, vagyis a ÉN részeim is!
- Lényegében. Ők mind a segglyukadban élnek, ha ezt akarod hallani.
- Nem tudom, mit akarok hallani…
- Én pedig nem tudom, mit akarok mondani!
- Baszódj meg! Ennek semmi értelme! – üvöltötte a „szellem Greg”.

~~~

Üvöltött még akkor is, mikor feljött a transzból.

Az oldalára dőlt, majd ijedten feltápászkodott és körülnézett a szobában. Még mindig éjszaka volt. A szoba ugyanolyannak tűnt, mint korábban. Semmi változás.

Pedig alapvető változások történtek…

~~~

Másnap szeretkeztek Jessicával. A nap eddigi része ugyanúgy telt, ahogy minden korábbi alkalommal. Greg lelkiismeretesen bement dolgozni, Jessica az egyetemen hallgatott meg néhány előadást, este pedig újra összejöttek.

Szex közben Greg nem tudta megállni, hogy ne gondoljon arra az aprócska momentumra, ami már régóta mérgezte a nemi életüket. A lány nem szerette a szopást, a férfi viszont többször is igényelte volna. Nem egy nagy dolog, de azért zavaró. Általában a lány egy kis kézimunkával oldotta meg a problémát, éppen ezért volt meglepő, mikor most hirtelen bevette a szájába.

Greg annyira meglepődött, hogy egy pillanatig levegőt is elfelejtett venni. Féltette a pillanat varázsát, ezért nem szólt semmit, csak némán élvezte a lány munkálkodását.

~~~

A hónap vége felé kezdett arra gondolni, itt lenne az ideje egy kis fizetésemelésnek. Tervezgetni kezdte, miként tálalja majd igényét a főnökének, amikor az – teljesen váratlanul – behivatta.

- Jöjjön beljebb! – biztatta a főnöke, mikor Greg belépett az irodájába.
- Igen, uram.
Greg finoman becsukta maga mögött az ajtót.
- Úgy hallottam, mostanában elég sok a folyó ügye és mondhatni, levegőt venni sincs ideje. Nem unatkozott, ugyebár?
- Hát, nem uram.
- De minden feladatát sikeresen teljesítette. Hiba nélkül. Ez dicséretes.
- Nem szeretem a félmunkát, uram.
- Én magam sem! Ezért arra gondoltam, legfőbb ideje, hogy ezt az igyekezetet honoráljuk a cég részéről.
„Ez nem lehet igaz!” – gondolta Greg – „Ilyen nincs!”
- A következő hónaptól egy kategóriával magasabb fizetési osztályba soroljuk. Remélem, meg van elégedve, Greg?
- Tökéletesen, uram. Köszönöm, uram!
- No, akkor csak így tovább kispajtás! – vigyorgott a főnök – Most pedig leléphet!

~~~

Esténként továbbra is meditált, már amikor volt rá energiája. Jessica egyre több időt töltött vele, nem mintha ez a kedve ellenére lett volna. Ráadásul a lány minden este leszopta! Hihetetlen.

A meditációk során semmi rendkívülit nem tapasztalt. Semmi testen kívüli élmény, semmi találkozás idegen lényekkel, semmi transzcendencia. Kicsit csalódott is emiatt. Még élénken élt benne annak a bizonyos estének az emléke.

Nem lehetett azonban nem észrevenni a megmagyarázhatatlan jelenségeket, melyeknek fókuszpontjába került.

Ingyen kapott élelmiszert a sarki üzletben.

Három takarítónő jelentkezett önként, hogy rendben tartanák a lakását, szintén teljesen ingyen.

Jessica felajánlotta, hogy bármit hajlandó megtenni, amit csak Greg kíván.

Élete legnagyobb ellenségét halálos autóbaleset érte New Yorkban.

Megnyerte az állami lottó főnyereményét.

Amikor észrevette, hogy képes vízen járni, valamint kézrátétellel gyógyítani, rájött végre az igazságra. Felismerte a hatalmát. A kérdés csak az volt, mihez kezd vele…

~~~

Próbált normális maradni. Tényleg próbált. Egy ideig sikerült is.

Megalapította a Gregiánus vallást és elérte a Világbékét a Földön. Megszüntette a szegénységet, valamint igazságosabb elosztási rendszerek bevezetésével véget vetett az elmaradott államokat sújtó éhínségnek. Drasztikusan csökkent a bűnözés a Föld összes országában. A környezettudatos életvitel bevezetésével a bolygó állapotát is sikerült stabilizálni.

Tökéletes társadalom jött létre.

Boldognak kellett volna lennie. Mégsem volt az.

Valami hiányzott.

Ezúttal azt is tudta, micsoda. A szórakozás!

A hatalom ezernyi lehetőséget kínál, de óriási felelősséggel is jár! Minél nagyobb valakinek a hatalma, annál súlyosabb a teher is, amit cipelnie kell. Az Ő hatalma pedig szó szerint végtelen volt… Belefáradt már a felelős gondolkodásba. Sőt ki nem állhatta!

Annyi jót tett az emberiséggel, de az élvezet mégis elmaradt. Visszajutott a kezdetekhez, mikor üresnek érezte az életét. Ráadásul, mit is mondott a titokzatos idegen, a másik én, vagy saját maga a meditáció alatt? Azt mondta, nem számít mit csinál, az Univerzum léte megmarad. Akkor pedig mi értelme van megváltót játszani?

Az élvezet elmaradt…

…az az elemi erejű élvezet, ami azzal járt, mikor Greg belenyomta félméteres faszát egy 6 hónapos terhes nő pinájába, olyan mélyen, hogy makkja a magzatot roncsolta szét a méhen belül. Eközben Jessica hátul a szarát ette. Két másik nő - akiknek három melle volt - egymást nyalta a padlón, miközben lassan, apró falatokat téptek ki partnerük testéből, kéjesen lihegve az egyre növekvő vértócsában.

Odakinn az utcán mindenütt hullák hevertek, amelyeket a döglegyeken kívül emberek is gyakran megkóstoltak. Minden család havonta köteles volt emberáldozatot bemutatni a hatalmas uralkodó tiszteletére. Négyévente, kreatív gyilkoló-olimpiákat is rendeztek. A gyermekeket állandóan molesztálták, szexuális rabszolgasorban tartották, így amelyik megérte a felnőttkort, maga is perverzé vált. Az őrület újratermelte önmagát.

De legalább volt benne élvezet.

~~~

Az agancsos fejű szörny becsukta a könyvet és végigpillantott hallgatóságán.

- Ez ISTEN születésének, majd uralkodásának igaz története. Ez az igazi szentírás, amely a száraz tényeken alapul. Okuljanak belőle, tanulmányozzák és készüljenek fel a jövő heti vizsgára! Köszönöm a figyelmüket!

A SÁTÁN elégedetten figyelte, ahogy tanítványai elhagyták az osztálytermet.

És elmosolyodott.

Jelmez

Dean Branson magához vette kulcsait és kilépett a házból. Egyszerű, laza, nyári nadrágjába azonnal belekapott az élénk reggeli szél. Hasonlóan jellegtelen sötét nyakkendője éles szögben kilengett szabványos fehér inge felett. Hunyorognia kellett az erős fény miatt, miközben a kocsifeljárón parkoló Fordja felé átvágott a gondosan nyírt gyepen.

A kocsi ajtaját erőteljesen bevágta, és mint minden nap, ma is elindult dolgozni. Semmi különös, csak egy újabb nap a halál előtt…

~~~

Az irodában rögtön megrohanták a kisebb-nagyobb problémákkal. Paul Bennett, a mérnöki osztály supervisora várakozásteljesen állt meg Dean asztala előtt.

- Dean, látom ma korán bejöttél.
- Igen, gondoltam elkészítem a Gregson-féle terv módosítását, mielőtt végképp ellepne a szar. Ott, az a kupac is rám vár! – mutatott az asztal sarkán felhalmozott iratokra.
- Igen, igen, értékelem is az erőfeszítéseidet.
Bennett félrepillantott egy röpke másodpercig. Majd folytatta:
- Az a helyzet, hogy Greg meg van szorulva és arra gondoltam, átvehetnéd tőle az új szivattyúk installálásának ügyét.
- Micsoda?
- Az új szivattyúk…
- Várjunk csak egy percet! – vágott közbe Dean – Azt akarod mondani, hogy végezzem el Greg munkáját, mikor a sajátomat is alig győzöm?
- Tudom, hogy nem könnyű, de te vagy a legmegbízhatóbb emberünk. Csak rád bízhatom ezt a problémát. Rendesen kell megcsinálni, ráadásul szorít minket a határidő!
- És megtudhatnám, Greg mivel van úgy elfoglalva?

Dean a három asztallal odébb ülő férfi felé sandított. Greg fiatal és magabiztosnak tűnő ember benyomását keltette, aki még csak fél éve dolgozott a cégnél, de a fizetése és beosztása is meredeken ívelt felfelé. Kiváló szabású öltönyt viselt, hozzá illő, tükörfényes Gucci cipővel. A fejformája szabályos, erőteljes vonalú volt, habár a divatos, pár milliméteresre nyírt haj kicsit golyószerű megjelenést kölcsönzött neki. Dean véleménye szerint csak egy tehetségtelen, pedálozó seggnyaló volt, aki azonban mindig azt mondta, amit hallani akartak tőle.

- Kiküldtem egy vevőhöz, üzleti ebédre. – válaszolta a supervisor.
- Kiküldted egy ebédre…?
- Igen…öhöm…egy igen fontos vevőhöz megy, akitől nagyon sokat várunk.
- Értem.
- Akkor számíthatok rád?
- Persze Paul, hát persze. – sziszegte Dean.
- Köszönöm, nem fogjuk neked elfelejteni! Megígérem, hogy a jövő hónaptól csökkenni fog a terhelésed.

„Na persze! Üres szavak…” fortyogott magában Dean. Tudta, hogy egy szó sem igaz az egészből. Már százszor lezajlott ugyanez a jelenet. Akkor sem történt semmi, most sem fog.

Csak egy újabb átlagos nap a halál előtt. Nem számít!

~~~

Dean Branson jó szakember hírében állott. Valódi megoldásokat szolgáltatott, valódi problémákra. Nagyon értékes munkaerő, akire rá lehetett bízni a dolgokat, mert tökéletesen bizonyos volt, hogy el lesznek intézve.

És persze pontosan ez volt a baj.

Mivel megoldást szolgáltatott, rábízták a nehéz ügyeket, amiket azután lelkiismeretesen el is végzett. Majd újabb nehéz ügyek következtek. Végül már csak nehéz ügyeket kapott, megállás nélkül.

Jöttek a túlórák és Dean Branson magánélete megszűnt létezni. Sőt, Dean Branson egész ÉLETE vált semmivé. Nem mintha túl sok lett volna korábban…mindenesetre most már az a kevés is eltűnt.

Dean Branson rendes emberként viselkedett. Ha megkérték valamire, azt elvégezte. Ha megígért valamit, azt betartotta. Amúgy teljesen átlagos polgár, átlagos munkával, átlagos családdal – akiket mostanában egyre inkább csak képeslapról látott.

Az egészben az volt a dühítő, hogy sorra jöttek a nála fiatalabb munkaerők, akik mintha valódi tudás nélkül is képesek volnának boldogulni. Kevesebbet dolgoztak, ám többet kasszíroztak. Hogy van ez?

Dean Branson nem értette a modern világ működésének alapelveit.

Egészen a mai napig…

~~~

- Hallott már az illúziók, a látszat és láttatás hatalmáról?
A hang egy ismeretlen férfitól származott, aki a szomszédos bárszéken foglalt helyet. Későre járt és Dean beugrott egy korsó sörre, mielőtt hazaindult volna.
- Hogy mondta?
- Azt kérdeztem, halott-e az illúziók hatalmáról?
- Nézze, nem egészen világos, hová akar kilyukadni. Maga valami szektás hittérítő?
- Egyáltalán nem!
Dean a fickó felé fordult.
- Akkor meg miről lenne szó pontosan?
- Arról, hogy úgy látom maga is azon idegösszeomlás felé száguldó vesztesek egyike, akiket bedarált a rendszer és esténként piára van szükségük az élet elviseléséhez.
- Még ha így is lenne, magának akkor sincs semmi köze az életemhez! – vágott vissza ingerülten Dean.

Most már jobban szemügyre vette a férfit. Eléggé lerobbant kinézete volt, őszintén szólva maga is olyan alaknak látszott, mint amit az előbb olyan szemléletesen leírt. Hosszú haja csimbókosan lógott a vállára, borostája legalább három napos volt és gyűrött, márkátlan pólót viselt kifakult farmernadrágjához.

- Önnek teljesen igaza van! – folytatta az idegen – Ám nem ártana, ha elgondolkozna néhány egyszerű tényen, s talán lehetősége nyílik változtatni a sorsán, amíg még nem késő.
- Igazán? Miféle tényekről beszél?
- A modern világ működésének alapelveiről beszélek! Azokról a jelenségekről, amelyek meghatározzák a mindennapi létünket. Most nem a fizikai-, biológiai-, vagy más természettudományos törvényekre gondolok, hanem a társadalom dinamikájára, amit a modern technológia és az ember egymásra hatása alakított ki. A jelenlegi állapot teljesen egyedülálló az emberiség történetében. Nincsenek már határok, melyek elválasztanák a különböző népcsoportokat, globális gazdasági és politikai folyamatok zajlanak, az információátadás sebessége hihetetlen tempóban növekszik és általában véve is, a változások olyan gyorsan zajlanak le, hogy az ember képtelen követni minden aspektusukat.
- Mi maga, valami menesztett műkedvelő professzor?
Dean kortyolt egyet a söréből és alig leplezett gúnyos vigyorral fordult vissza az ismeretlenhez, aki folytatta különös okfejtését.
- Ami azt illeti, tényleg az vagyok, de nem ez a lényeg! Visszatérve a témához, azt mondhatjuk; már a mindennapi élet sebessége is olyan szintre jutott, hogy az emberi szervezet csak nagy nehézségek árán tud alkalmazkodni hozzá. Természetesen képes alkalmazkodni, de leépít és átalakít bizonyos funkciókat, amelyek korábban fontosak voltak a túléléshez. Csak néhány példa, a sok közül: az orvostudomány, a gyógyítás fejlődése lehetővé tette, hogy az egészség ne legyen olyan prioritás, mint korábban. Nem érdekes, hogy jó legyen a látásod, hiszen már nem a szavannán vadászol az élelmedre, hanem a számítógép monitora előtt görnyedsz napi 24 órán át! Bármikor vehetsz magadnak szemüveget. Az embereknek nincs idejük mélyebben belegondolni a dolgokba, mert az élet minden területén azonnali döntéseket várnak tőlünk. Aki késlekedik, az lemarad, elveszíti az üzletet, hátrányba kerül. Ezért kénytelenek vagyunk felszínes dolgok alapján ítélni. Információs társadalmunk annyiféle ingerrel bombáz minket, hogy mindenből csak egy kicsit tudunk felfogni, befogadni, utána agyunk leblokkol. Vagy: köztudott, hogy a világgazdaság a fogyasztásra, a globális fogyasztói társadalomra épül. Ezért minden eszközzel – tényleg MINDEN eszközzel – fenn kell tartani a fogyasztás szintjét. Nem is vehető emberszámba, akinek nincs évente új plazmatévéje, új mobiltelefonja, új autója, új márkás karórája, új nagyobb bankszámlája, stb. A fogyasztás előtérbe kerülésével néhány klasszikus értékrend is megváltozott, mint például a család fontossága, a gyereknevelés felelőssége, a műveltség és sok egyéb dolog is.
- Ez mind nagyon szép és jó, de hogy jövök én a képbe?!
- Úgy, hogy maga még nem alkalmazkodott ezekhez a követelményekhez. Ezért nem tud előbbre jutni. Megfeneklett és nem érti mi a baj a világgal. Nos, a világgal sok baj van, eléggé groteszk módon élünk; mégis, sajnos nincs mód a „kiszállásra”. Hacsak persze nem akarja megölni magát, ami egy idő után nem is tűnik olyan rossz megoldásnak… Sajnos ebben a világban kell élnünk, mert nincs másik. Nekem ez nem sikerült, de magának még van esélye.
- Ezt örömmel hallom. – Dean hangján érződött a gúnyos él – De mit tanácsolna?
- Hallotta már azt a mondást, hogy „Öltsd fel a jelmezt, és a szerep majd önként adódik.”?
- Hááát, igaz ami igaz…
- Ez a javaslatom! Öltse fel a jelmezt, amit a világ megkövetel magától, és a szerepe majd kialakul. Tegye félre egy kicsit az eddigi sérelmeit, elveit és próbáljon meg élni, csak úgy egyszerűen!
- Miféle jelmezt válasszak??? Nem világos, hogy…
- Nézzen körül! Hagyja ott a jelenlegi állását. Válasszon egy önnek tetsző szerepet! Azután pedig alakítsa át a külsejét és a viselkedését is a megkívánt formára. Ne feledje, az embereknek nincs idejük a szarakodásra és kénytelenek a külső jegyek alapján dönteni. Legyen magabiztos. Senkit sem érdekel, hogy elhiszi-e amit mond! Csak mondja határozottan! Maga intelligens embernek látszik. Meg tudja csinálni!
- Hát, nem is tudom. Lehet, hogy igaza van. – bizonytalankodott Dean.
- Tudom, hogy igazam van!
- Akkor sem tetszik a dolog. Erőszakoljam meg a saját lelkemet?
- Nem feltétlenül kell őszintén magáévá tennie a szerepét. Elég, ha kifelé eljátssza azt.
- És ez lehetséges?
- Nézze meg a többi embert! Maga szerint mindenki olyan vágtázó vadbarom, mint amilyennek látszik? Maga szerint egy idióta főnök nem lehet kedves, érzelmes apa? Mindenki szerepet játszik életünk epikus filmjében.
- Majd meggondolom.
- Ajánlom is! Különben minden este itt fog kikötni és egy holdkórossal beszélget majd az elcseszett életéről!
Az idegen felállt a bárszékről és távozni készült.
- Hé, várjon már egy kicsit! – szólt utána Dean – Még a nevét sem tudom.
- Én sem tudom az Önét!
- Dean Branson.
- Tökmindegy…

Azzal a loboncos ismeretlen kihátrált a bárból. Az ajtó csilingelve húzódott be mögötte, csak egy pillanatra engedve be az éjszakai város zaját.

~~~

KÉT ÉVVEL KÉSŐBB

Dean kényelmesen elnyúlva napozott az egyik Hawaii sziget tengerpartján. Évi háromszori, egy hónapos szabadságának egyikét töltötte éppen. Már kigondolta; a következő útja Európába vezet majd. Igen, mindig is szeretett volna körülnézni Európában!

Dean élete és külseje is nagyot változott az eltelt két év alatt.

Az egész teste egyenletesen lebarnult és leadott vagy 20 kilót. A haját divatosan rövidre nyírta, az orrán eredeti Ray-Ban napszemüveget viselt. Még a fürdőnadrágja is márkás darab volt. Hát igen… Otthon öt autó várta a villájának garázsában. Végre elégedett lehetett a munkájával… ám néha már túl unalmas volt az egész! Gyakorlatilag semmit sem csinált egész nap. Mindössze másoknak mondta meg, mit kéne tenniük, azonkívül meetingekre járt vég nélkül.

Mindegy, a szabadidejében bőségesen kárpótolta magát. Meglepő módon rengeteg szabad idővel rendelkezett! Lényegesen kevesebbet dolgozott, mint korábban, lényegesen több fizetésért. Szinte hihetetlen! Ráadásul, ha valami balul ütött ki, akkor sem őt hibáztatták, pedig ő volt a döntéshozó. Hihetetlen!
A titokzatos idegen tanácsa fényesen bevált. Sztratoszférikus magasságokba emelte a karrierjét röpke két év alatt!

Azonban az ismeretlen férfi egy nagyon fontos tényt elfelejtett megemlíteni a beszélgetésük során. Nevezetesen, hogy mindennek ára van. Mindenért fizetni kell, így vagy úgy…

Ha túl sokáig viseled a jelmezt, eggyé válsz a szereppel! Muszáj néha szüneteket beiktatni. De Dean Bransonnak nagyon elege volt már korábbi életéből és iszonyatosan vágyott a változásra. Így aztán egy percre sem húzta le jelmezét a két hosszú év alatt…

…az eredmény pedig látványos volt a szó minden értelmében.

Dean Branson megszűnt rendes embernek lenni.

Először kielégítette a szerzés öröme. Vásárolt, fogyasztott, olyan dolgokra költött, amikre egész addigi életében soha sem. Azután már muszáj volt fogyasztania. Nem érdekelte más. Mindent azonnal akart. A beosztottjaitól is. Nem foglakozott a mélyebb összegfüggésekkel, arra ott voltak a megfelelő emberei, akik megoldásokat szolgáltattak. Olyanok, mint amilyen Ő maga is volt egykor.

Később már a felesége sem érdekelte. A nő zokon vette, hogy a férje túl gyakran kívánja a szexet és egyre újabb, perverzebb figurákat akar kipróbálni. A büdös ribanc – mert Dean most így gondolt rá – nem hagyta magát seggbe baszatni! Plusz túl ronda és túl kicsi volt a melle, hogy villogni lehessen vele a céges partikon!

De mindegy! Most már túl van rajta. Minden elrendeződött. Béke és totális üresség honolt a lelkében.

Mivel egy válás rosszul mutatott volna az önéletrajzában, kinyírta a ribancot! Úgyis csak hátráltatta az előrejutásban. A nő levágott fejét kabalaként még három hónapig mindenhová magával vitte, pedig iszonyatosan bűzlött és kukacok rágták a szemgödrét.

Majd jöttek a drogok is. Először csak tabletták, ecstasy, aztán kokain. Minden héten partikra járt, minden héten másik nővel bújt ágyba. Valósággal habzsolta a nőket…
Végül, mivel semmilyen következményt nem tapasztalt, a szó szoros értelmében elfogyasztotta őket. A női agyvelő igen finom tud lenni, különösen egy kis majonézzel! Természetesen minél fiatalabb a kurvácska, annál jobb!

A szállodai szobájában két szőke, 18 év alatti kurva feküdt. Mindkettő tökéletesen le volt barnulva. Mindenhol. Hihetetlen szilikonmelleik még fekve is ágaskodtak és egyikük sem rendelkezett számottevő agykapacitással.

Csak az egyikük lélegzett.

A másik fel volt hasítva a mellkasától a pinájáig. Belső szervei kitépve hevertek a vértől lucskos ágyon. Dean a lány szarral teli vastagbelét a még élő, megkötözött társának szájába tömte. Ez lesz a büdös kurva büdös reggelije! He-he-he…

Méltó zárása a tegnapi nagyon kellemes estének.

Először a pinájukat nyalatta a szőkékkel, majd mindkettő tökéletesen leszopta. Miközben az egyiket baszta, a másik a férfi seggét lefetyelte. Aztán cseréltek.

Végül elkezdődött a hentesmunka. Azért mielőtt a felvágott hasú lány meghalt volna, a társát rákényszeríttette, hogy nyúljon fel neki és tépje ki a méhét a vagináján keresztül.

~~~

Dean Branson koktélt szürcsölgetett a tengerparton.

Magában azon morfondírozott, hogy ha vajon ma a bozontos vesztes leülne mellé egy sörre, meghallgatná-e egyáltalán. Valószínűleg nem.

Dean Branson már senkire sem hallgatott.

A film...

Elöljáróban egy bejelentés: a Quickzero Entertainment első, "Thinking Man" című filmje megtekinthető a YouTube-on. Az alkotás egy mini-thriller, a lehető legminimalistább megvalósításban. Jó szórakozást!

http://www.youtube.com/watch?v=WeMS_pkZQzQ