Jelmez

Dean Branson magához vette kulcsait és kilépett a házból. Egyszerű, laza, nyári nadrágjába azonnal belekapott az élénk reggeli szél. Hasonlóan jellegtelen sötét nyakkendője éles szögben kilengett szabványos fehér inge felett. Hunyorognia kellett az erős fény miatt, miközben a kocsifeljárón parkoló Fordja felé átvágott a gondosan nyírt gyepen.

A kocsi ajtaját erőteljesen bevágta, és mint minden nap, ma is elindult dolgozni. Semmi különös, csak egy újabb nap a halál előtt…

~~~

Az irodában rögtön megrohanták a kisebb-nagyobb problémákkal. Paul Bennett, a mérnöki osztály supervisora várakozásteljesen állt meg Dean asztala előtt.

- Dean, látom ma korán bejöttél.
- Igen, gondoltam elkészítem a Gregson-féle terv módosítását, mielőtt végképp ellepne a szar. Ott, az a kupac is rám vár! – mutatott az asztal sarkán felhalmozott iratokra.
- Igen, igen, értékelem is az erőfeszítéseidet.
Bennett félrepillantott egy röpke másodpercig. Majd folytatta:
- Az a helyzet, hogy Greg meg van szorulva és arra gondoltam, átvehetnéd tőle az új szivattyúk installálásának ügyét.
- Micsoda?
- Az új szivattyúk…
- Várjunk csak egy percet! – vágott közbe Dean – Azt akarod mondani, hogy végezzem el Greg munkáját, mikor a sajátomat is alig győzöm?
- Tudom, hogy nem könnyű, de te vagy a legmegbízhatóbb emberünk. Csak rád bízhatom ezt a problémát. Rendesen kell megcsinálni, ráadásul szorít minket a határidő!
- És megtudhatnám, Greg mivel van úgy elfoglalva?

Dean a három asztallal odébb ülő férfi felé sandított. Greg fiatal és magabiztosnak tűnő ember benyomását keltette, aki még csak fél éve dolgozott a cégnél, de a fizetése és beosztása is meredeken ívelt felfelé. Kiváló szabású öltönyt viselt, hozzá illő, tükörfényes Gucci cipővel. A fejformája szabályos, erőteljes vonalú volt, habár a divatos, pár milliméteresre nyírt haj kicsit golyószerű megjelenést kölcsönzött neki. Dean véleménye szerint csak egy tehetségtelen, pedálozó seggnyaló volt, aki azonban mindig azt mondta, amit hallani akartak tőle.

- Kiküldtem egy vevőhöz, üzleti ebédre. – válaszolta a supervisor.
- Kiküldted egy ebédre…?
- Igen…öhöm…egy igen fontos vevőhöz megy, akitől nagyon sokat várunk.
- Értem.
- Akkor számíthatok rád?
- Persze Paul, hát persze. – sziszegte Dean.
- Köszönöm, nem fogjuk neked elfelejteni! Megígérem, hogy a jövő hónaptól csökkenni fog a terhelésed.

„Na persze! Üres szavak…” fortyogott magában Dean. Tudta, hogy egy szó sem igaz az egészből. Már százszor lezajlott ugyanez a jelenet. Akkor sem történt semmi, most sem fog.

Csak egy újabb átlagos nap a halál előtt. Nem számít!

~~~

Dean Branson jó szakember hírében állott. Valódi megoldásokat szolgáltatott, valódi problémákra. Nagyon értékes munkaerő, akire rá lehetett bízni a dolgokat, mert tökéletesen bizonyos volt, hogy el lesznek intézve.

És persze pontosan ez volt a baj.

Mivel megoldást szolgáltatott, rábízták a nehéz ügyeket, amiket azután lelkiismeretesen el is végzett. Majd újabb nehéz ügyek következtek. Végül már csak nehéz ügyeket kapott, megállás nélkül.

Jöttek a túlórák és Dean Branson magánélete megszűnt létezni. Sőt, Dean Branson egész ÉLETE vált semmivé. Nem mintha túl sok lett volna korábban…mindenesetre most már az a kevés is eltűnt.

Dean Branson rendes emberként viselkedett. Ha megkérték valamire, azt elvégezte. Ha megígért valamit, azt betartotta. Amúgy teljesen átlagos polgár, átlagos munkával, átlagos családdal – akiket mostanában egyre inkább csak képeslapról látott.

Az egészben az volt a dühítő, hogy sorra jöttek a nála fiatalabb munkaerők, akik mintha valódi tudás nélkül is képesek volnának boldogulni. Kevesebbet dolgoztak, ám többet kasszíroztak. Hogy van ez?

Dean Branson nem értette a modern világ működésének alapelveit.

Egészen a mai napig…

~~~

- Hallott már az illúziók, a látszat és láttatás hatalmáról?
A hang egy ismeretlen férfitól származott, aki a szomszédos bárszéken foglalt helyet. Későre járt és Dean beugrott egy korsó sörre, mielőtt hazaindult volna.
- Hogy mondta?
- Azt kérdeztem, halott-e az illúziók hatalmáról?
- Nézze, nem egészen világos, hová akar kilyukadni. Maga valami szektás hittérítő?
- Egyáltalán nem!
Dean a fickó felé fordult.
- Akkor meg miről lenne szó pontosan?
- Arról, hogy úgy látom maga is azon idegösszeomlás felé száguldó vesztesek egyike, akiket bedarált a rendszer és esténként piára van szükségük az élet elviseléséhez.
- Még ha így is lenne, magának akkor sincs semmi köze az életemhez! – vágott vissza ingerülten Dean.

Most már jobban szemügyre vette a férfit. Eléggé lerobbant kinézete volt, őszintén szólva maga is olyan alaknak látszott, mint amit az előbb olyan szemléletesen leírt. Hosszú haja csimbókosan lógott a vállára, borostája legalább három napos volt és gyűrött, márkátlan pólót viselt kifakult farmernadrágjához.

- Önnek teljesen igaza van! – folytatta az idegen – Ám nem ártana, ha elgondolkozna néhány egyszerű tényen, s talán lehetősége nyílik változtatni a sorsán, amíg még nem késő.
- Igazán? Miféle tényekről beszél?
- A modern világ működésének alapelveiről beszélek! Azokról a jelenségekről, amelyek meghatározzák a mindennapi létünket. Most nem a fizikai-, biológiai-, vagy más természettudományos törvényekre gondolok, hanem a társadalom dinamikájára, amit a modern technológia és az ember egymásra hatása alakított ki. A jelenlegi állapot teljesen egyedülálló az emberiség történetében. Nincsenek már határok, melyek elválasztanák a különböző népcsoportokat, globális gazdasági és politikai folyamatok zajlanak, az információátadás sebessége hihetetlen tempóban növekszik és általában véve is, a változások olyan gyorsan zajlanak le, hogy az ember képtelen követni minden aspektusukat.
- Mi maga, valami menesztett műkedvelő professzor?
Dean kortyolt egyet a söréből és alig leplezett gúnyos vigyorral fordult vissza az ismeretlenhez, aki folytatta különös okfejtését.
- Ami azt illeti, tényleg az vagyok, de nem ez a lényeg! Visszatérve a témához, azt mondhatjuk; már a mindennapi élet sebessége is olyan szintre jutott, hogy az emberi szervezet csak nagy nehézségek árán tud alkalmazkodni hozzá. Természetesen képes alkalmazkodni, de leépít és átalakít bizonyos funkciókat, amelyek korábban fontosak voltak a túléléshez. Csak néhány példa, a sok közül: az orvostudomány, a gyógyítás fejlődése lehetővé tette, hogy az egészség ne legyen olyan prioritás, mint korábban. Nem érdekes, hogy jó legyen a látásod, hiszen már nem a szavannán vadászol az élelmedre, hanem a számítógép monitora előtt görnyedsz napi 24 órán át! Bármikor vehetsz magadnak szemüveget. Az embereknek nincs idejük mélyebben belegondolni a dolgokba, mert az élet minden területén azonnali döntéseket várnak tőlünk. Aki késlekedik, az lemarad, elveszíti az üzletet, hátrányba kerül. Ezért kénytelenek vagyunk felszínes dolgok alapján ítélni. Információs társadalmunk annyiféle ingerrel bombáz minket, hogy mindenből csak egy kicsit tudunk felfogni, befogadni, utána agyunk leblokkol. Vagy: köztudott, hogy a világgazdaság a fogyasztásra, a globális fogyasztói társadalomra épül. Ezért minden eszközzel – tényleg MINDEN eszközzel – fenn kell tartani a fogyasztás szintjét. Nem is vehető emberszámba, akinek nincs évente új plazmatévéje, új mobiltelefonja, új autója, új márkás karórája, új nagyobb bankszámlája, stb. A fogyasztás előtérbe kerülésével néhány klasszikus értékrend is megváltozott, mint például a család fontossága, a gyereknevelés felelőssége, a műveltség és sok egyéb dolog is.
- Ez mind nagyon szép és jó, de hogy jövök én a képbe?!
- Úgy, hogy maga még nem alkalmazkodott ezekhez a követelményekhez. Ezért nem tud előbbre jutni. Megfeneklett és nem érti mi a baj a világgal. Nos, a világgal sok baj van, eléggé groteszk módon élünk; mégis, sajnos nincs mód a „kiszállásra”. Hacsak persze nem akarja megölni magát, ami egy idő után nem is tűnik olyan rossz megoldásnak… Sajnos ebben a világban kell élnünk, mert nincs másik. Nekem ez nem sikerült, de magának még van esélye.
- Ezt örömmel hallom. – Dean hangján érződött a gúnyos él – De mit tanácsolna?
- Hallotta már azt a mondást, hogy „Öltsd fel a jelmezt, és a szerep majd önként adódik.”?
- Hááát, igaz ami igaz…
- Ez a javaslatom! Öltse fel a jelmezt, amit a világ megkövetel magától, és a szerepe majd kialakul. Tegye félre egy kicsit az eddigi sérelmeit, elveit és próbáljon meg élni, csak úgy egyszerűen!
- Miféle jelmezt válasszak??? Nem világos, hogy…
- Nézzen körül! Hagyja ott a jelenlegi állását. Válasszon egy önnek tetsző szerepet! Azután pedig alakítsa át a külsejét és a viselkedését is a megkívánt formára. Ne feledje, az embereknek nincs idejük a szarakodásra és kénytelenek a külső jegyek alapján dönteni. Legyen magabiztos. Senkit sem érdekel, hogy elhiszi-e amit mond! Csak mondja határozottan! Maga intelligens embernek látszik. Meg tudja csinálni!
- Hát, nem is tudom. Lehet, hogy igaza van. – bizonytalankodott Dean.
- Tudom, hogy igazam van!
- Akkor sem tetszik a dolog. Erőszakoljam meg a saját lelkemet?
- Nem feltétlenül kell őszintén magáévá tennie a szerepét. Elég, ha kifelé eljátssza azt.
- És ez lehetséges?
- Nézze meg a többi embert! Maga szerint mindenki olyan vágtázó vadbarom, mint amilyennek látszik? Maga szerint egy idióta főnök nem lehet kedves, érzelmes apa? Mindenki szerepet játszik életünk epikus filmjében.
- Majd meggondolom.
- Ajánlom is! Különben minden este itt fog kikötni és egy holdkórossal beszélget majd az elcseszett életéről!
Az idegen felállt a bárszékről és távozni készült.
- Hé, várjon már egy kicsit! – szólt utána Dean – Még a nevét sem tudom.
- Én sem tudom az Önét!
- Dean Branson.
- Tökmindegy…

Azzal a loboncos ismeretlen kihátrált a bárból. Az ajtó csilingelve húzódott be mögötte, csak egy pillanatra engedve be az éjszakai város zaját.

~~~

KÉT ÉVVEL KÉSŐBB

Dean kényelmesen elnyúlva napozott az egyik Hawaii sziget tengerpartján. Évi háromszori, egy hónapos szabadságának egyikét töltötte éppen. Már kigondolta; a következő útja Európába vezet majd. Igen, mindig is szeretett volna körülnézni Európában!

Dean élete és külseje is nagyot változott az eltelt két év alatt.

Az egész teste egyenletesen lebarnult és leadott vagy 20 kilót. A haját divatosan rövidre nyírta, az orrán eredeti Ray-Ban napszemüveget viselt. Még a fürdőnadrágja is márkás darab volt. Hát igen… Otthon öt autó várta a villájának garázsában. Végre elégedett lehetett a munkájával… ám néha már túl unalmas volt az egész! Gyakorlatilag semmit sem csinált egész nap. Mindössze másoknak mondta meg, mit kéne tenniük, azonkívül meetingekre járt vég nélkül.

Mindegy, a szabadidejében bőségesen kárpótolta magát. Meglepő módon rengeteg szabad idővel rendelkezett! Lényegesen kevesebbet dolgozott, mint korábban, lényegesen több fizetésért. Szinte hihetetlen! Ráadásul, ha valami balul ütött ki, akkor sem őt hibáztatták, pedig ő volt a döntéshozó. Hihetetlen!
A titokzatos idegen tanácsa fényesen bevált. Sztratoszférikus magasságokba emelte a karrierjét röpke két év alatt!

Azonban az ismeretlen férfi egy nagyon fontos tényt elfelejtett megemlíteni a beszélgetésük során. Nevezetesen, hogy mindennek ára van. Mindenért fizetni kell, így vagy úgy…

Ha túl sokáig viseled a jelmezt, eggyé válsz a szereppel! Muszáj néha szüneteket beiktatni. De Dean Bransonnak nagyon elege volt már korábbi életéből és iszonyatosan vágyott a változásra. Így aztán egy percre sem húzta le jelmezét a két hosszú év alatt…

…az eredmény pedig látványos volt a szó minden értelmében.

Dean Branson megszűnt rendes embernek lenni.

Először kielégítette a szerzés öröme. Vásárolt, fogyasztott, olyan dolgokra költött, amikre egész addigi életében soha sem. Azután már muszáj volt fogyasztania. Nem érdekelte más. Mindent azonnal akart. A beosztottjaitól is. Nem foglakozott a mélyebb összegfüggésekkel, arra ott voltak a megfelelő emberei, akik megoldásokat szolgáltattak. Olyanok, mint amilyen Ő maga is volt egykor.

Később már a felesége sem érdekelte. A nő zokon vette, hogy a férje túl gyakran kívánja a szexet és egyre újabb, perverzebb figurákat akar kipróbálni. A büdös ribanc – mert Dean most így gondolt rá – nem hagyta magát seggbe baszatni! Plusz túl ronda és túl kicsi volt a melle, hogy villogni lehessen vele a céges partikon!

De mindegy! Most már túl van rajta. Minden elrendeződött. Béke és totális üresség honolt a lelkében.

Mivel egy válás rosszul mutatott volna az önéletrajzában, kinyírta a ribancot! Úgyis csak hátráltatta az előrejutásban. A nő levágott fejét kabalaként még három hónapig mindenhová magával vitte, pedig iszonyatosan bűzlött és kukacok rágták a szemgödrét.

Majd jöttek a drogok is. Először csak tabletták, ecstasy, aztán kokain. Minden héten partikra járt, minden héten másik nővel bújt ágyba. Valósággal habzsolta a nőket…
Végül, mivel semmilyen következményt nem tapasztalt, a szó szoros értelmében elfogyasztotta őket. A női agyvelő igen finom tud lenni, különösen egy kis majonézzel! Természetesen minél fiatalabb a kurvácska, annál jobb!

A szállodai szobájában két szőke, 18 év alatti kurva feküdt. Mindkettő tökéletesen le volt barnulva. Mindenhol. Hihetetlen szilikonmelleik még fekve is ágaskodtak és egyikük sem rendelkezett számottevő agykapacitással.

Csak az egyikük lélegzett.

A másik fel volt hasítva a mellkasától a pinájáig. Belső szervei kitépve hevertek a vértől lucskos ágyon. Dean a lány szarral teli vastagbelét a még élő, megkötözött társának szájába tömte. Ez lesz a büdös kurva büdös reggelije! He-he-he…

Méltó zárása a tegnapi nagyon kellemes estének.

Először a pinájukat nyalatta a szőkékkel, majd mindkettő tökéletesen leszopta. Miközben az egyiket baszta, a másik a férfi seggét lefetyelte. Aztán cseréltek.

Végül elkezdődött a hentesmunka. Azért mielőtt a felvágott hasú lány meghalt volna, a társát rákényszeríttette, hogy nyúljon fel neki és tépje ki a méhét a vagináján keresztül.

~~~

Dean Branson koktélt szürcsölgetett a tengerparton.

Magában azon morfondírozott, hogy ha vajon ma a bozontos vesztes leülne mellé egy sörre, meghallgatná-e egyáltalán. Valószínűleg nem.

Dean Branson már senkire sem hallgatott.